Nagyon megijedtem a vér látványától. Ekkor jött egy látomás. |Egy kórházban voltam, láttam magam kívülről, ahogy az ágyon fekszem, és már nagyon erős fájásaim vannak. Ekkor elvittek az orvosok, és már csak Louis-t láttam, ahogy az orvos félrehívja. Eléggé rémült volt az arca. Mi történik velem?| Ettől még jobban megriadtam. Mi fog velem történni? Ismét hányingerem lett, és egyre vörösebb volt a vér, ami kijött belőlem.
-Em? Bent vagy? - kopogott az ajtón Lou.
-Igen. Mindjárt megyek. - kiabáltam vissza. Kezdtem jobban érezni magam, így egy kicsit összekapartam magam és kimentem.
-Baj van? - kezdte Lou, mire bólintottam.
-Vért hánytam. És még mindig nem vagyok teljesen jól. - mondtam. - Neked nem volt ilyen.
-Ne aggódj. Mindenkinél másképp jelentkeznek ezek a terhességi tünetek. De ha ettől megnyugodnál, akkor minél hamarabb elmegyünk ahhoz az orvoshoz, akihez én is jártam.
-Rendben, köszönöm. - próbáltam mosolyogni.
-De nem csak ennyi igaz? - kérdezte újból. Túlságosan jól ismer.
-Volt egy látomásom. Én voltam egy kórházban, már erős fájásaim voltak, aztán elvittek az orvosok, és a főorvos félrehívta Louis-t, valamit mondott neki, és Louis nagyon megijedt... Ennyi. - mondtam el az egészet. Láttam rajta, hogy ez őt is sokkolta.
-Ez most azért elégé megijesztett engem is. Nem tudok most mit mondani. Sajnálom. Holnap mindent megbeszélünk a többiekkel is, de ma érezzük jól magunkat. De! Ha bármi baj van, vagy rosszul érzed magad, akkor azonnal szólj! Értve vagyok? - fejezte be, majd megölelt.
Visszamentünk a többiekhez, persze ők is megkérdezték, hogy minden rendben van-e, de úgy gondoltam, hogy nem terhelem ma őket, úgyhogy inkább nem mondtam el, hogy mi történt. Hazamentünk, és pont mikor beléptünk a házba újra rohannom kellett. Ezt már sajnos mindenki látta, így nem tudtam letagadni. Mostmár csak vér jött, semmi más.
-Na jó kicsim tudom, hogy baj van. Ne ta...gadd. - jött be Louis a mosdóba, de elállt a szava, amikor meglátott. - Hisz te teljesen fehér vagy. És ez? Vér? Mi van veled?
-Nem tudom mi a baj. Már az interjú utás is ez történt és most is még szédülök. - mondtam már szinte sírva.
-Az nagyon nem jó, ha sok vér ürül ki a szervezetedből. Szólok Liam-nek, hogy beszéljen az ismerősével, hogy mikor tudna leghamarabb fogadni. - hadarta Lou, adott egy puszit a fejemre és már rohant is.
*Louis szemszöge*
-Liam!!! - kiabáltam.
-Mi vaaan??? - kiabált vissza viccesen.
-Ez most komoly. Em nagyon rosszul van, vért hányt, és még mindig szédül. Hívd fel kérlek az ismerősöd, hogy mikor mehetnénk el hozzá leghamarabb. Nagyon szépen kérlek. - aggódtam.
-Máris hívom. De hé, nyugi. Nem lesz semmi baj. - veregetett hátba, mivel látta megjelenni a könnycseppeket az arcomon.
-Szia. Sajnálom, hogy most zavarlak, de segítened kéne.. Meséltem Emily-ről. Emlékszel rá? Az van, hogy nincs valami jól, és örülnénk ha minél hamarabb látnád te is. Mikor tudnánk megoldani? ... Aha...Értem...Rendben...Nagyon köszönöm. Adósod vagyok. Szia.
-Na mi az? - kérdeztem.
-20 perc és itt van. - mosolygott Liam.
-Nagyon nagyon köszönöm. Inkább én vagyok az adósod. - mondtam, miközben a nyakába borultam. Nem gondoltam, hogy ilyen hamar megoldásra lelhetünk. Felmentem Em-hez, aki a fürdőkád szélén ült, lehajtva a fejét. Amikor beléptem, rögtön felnézett rám.
-Hogy vagy? - kérdeztem.
-Ugyan úgy. Van valami fejlemény az orvossal kapcsolatban? - kérdezte erőtlenül.
-20 perc és itt van. - mosolyogtam, és láttam rajta, hogy ő is megörült ennek a hírnek. Percekig csak ültünk ott ketten, és öleltük egymást. Hirtelen csengetésre lettünk figyelmesek.
-Ez ő lesz. - kezdett felálni Em.
-Ne! Maradj! Feljövünk hozzád, csak a szobába menj vissza és feküdj le. - adtam neki a puszit és már lent is voltam.
-Mégegyszer nagyon köszönöm, hogy ilyen hamar idejöttél. - hallottam Liam szavait.
-Helló! Louis Tomlinson. Em férje. - fogtunk kezet.
-Örvendek! Tim Anderson! Emily merre van? - kérdezte.
-Fent a szobájában. Felviszlek. - mondtam.
Felmentünk a szobába. Em az ágyon feküdt. Még mindig nem volt semmi színe. Kezdek komolyabban aggódni.
-Helló Emily. Tim vagyok. Hogy érzed magad? - kérdezte az orvos.
-Nagyon szédülök, hányingerem van és ma vért hánytam. - sorolta Em gyengén.
Tim megvizsgálta barátnőmet, és mikor befejezte csak ennyit mondott:
-Nem tudom mi lehet a probléma.
Ha az orvos se tudja, akkor ki? Nem tetszik ez nekem.
-Tudományos oka nincsen a rosszullétnek ilyen szintű súlyosságának. Marad a másik ok. Britanny-val hogy álltok? - kérdezte.
-Már nagyon régóta nem volt összetűzésünk, és úgy tűnt, hogy ő is megbékélt Em-el. - mondtam.
-Adok egy gyógyszert, ami a reggeli rosszullétekre van, hátha neked is jó lesz. Várjunk pár napot és ha még mindig nem fog semmi változni, akkor kitalálok valamit. - fejezte be Tim, majd odaadta Em-nek a gyógyszert.
-Köszönöm szépen. - mondta Em mosolyogva.
Elköszöntünk újdonsült ismerősünktől, majd Em már be is vette az első szem gyógyszert. A nap hátra lévő részében, csak feküdtünk az ágyban, és pihentünk. Szerencsére a gyógyszer hatott, így egész kellemes éjszakánk volt. Másnap váratlan vendégek toppantak be hozzánk.
*Becky szemszöge*
Eléggé unalmasan telnek a mindennapjaim. Suliba járok, tanulok, játszom Matty-vel, amikor épp itthon van, mert elég sok időt tölt a barátaival. Most épp hazafelé tartok a suliból, illetve a kémia korrepről, ami szerencsésen 5-től 6-ig tart, így már szinte sötétben megyek haza. Ilyenkor mindig sietek, még zenét se merek hallgatni, hogy mindent halljak magam körül. Hirtelen egy fura alak termett előttem. Csak ezt ne!
-Helló szépség! - "üdvözölt" a csávó.
Megpróbáltam kikerülni, de visszafogott.
-Na na na. Csak beszélgetünk. - na erre már nagyon megijedtem.
-Mit akar tőlem? - kérdeztem félénken.
-Játszunk egy kicsit. - nézett perverzen. Erre egy gondolatom támadt. Abban a pillanatban tökön rúgtam és futottam is amilyen gyorsan csak tudtam.
-Pedig én csak beszélgetni akartam. - fogta meg a nyakam. Hogy ért utól ilyen hamar? - Ezért büntetés jár.
Hirtelen beleharapott a nyakamba. Egyrészt nagyon fájt, másrészt olyan fura érzésem támadt. Abban a pillanatban, hogy elengedett, összeesetem az út közepén.
***
Nem tudom mennyi idő telhetett el, de még mindig sötét volt, senki nem volt körülöttem, a csávó is eltűnt. Szédülve tápászkodtam fel a földről. Szerencsére már csak pár utca volt hazáig, azt igyekeztem a jelenlegi állapotomban a leggyorsabban megtenni. Egy kis parkon viszont még muszáj volt átfutnom. Remegve léptem ki belőle, gyorsan elfordúltam balra és már láttam messziről az utcánkat.
Berontottam a házba, ahol anyával találtam szembe magam.
-Kicsim, minden rendben? - kérdezte aggódva. Csak sírva megráztam a fejem. - Mi történt a nyakaddal?
-Egy pasi. Elém állt az utcán. Azt mondta, hogy játszani akar velem. Erre tökön rúgtam és elkezdtem rohanni. De nem értem hogyan, de utólért, és megharapta a nyakam. Egy időre összeestem, aztán rohantam hazáig. - sírtam szinte egy levegővel.
-Gyere ide! - húzott magához. - Feküdj le! Reggel beszélünk a dologról.
-Rendben. - szipogtam és felvonultam a szobámba. Gyorsan letusoltam, átöltöztem és bebújtam az ágyba. Nagyon jól esett, biztonságot nyújtott.
***
Reggel a történtek ellenére egész jó hangulatban ébredtem. De az biztos, hogy ha nem tud senki értem jönni, nem fogok mostantól korrepre járni.
-Jó reggelt! - köszöntem anyának, mikor lementem a konyhába.
-Neked is! Hogy vagy? - kérdezte.
-Jobban, bár eléggé fáj a nyakam. - mondtam.
-Figyelj nem lenne baj, ha elmennénk Em-ékhez ma? Gyanakszom valamire és ő tudna nekünk segíteni, ha igazam van. - közölte velem.
-Én benne vagyok. Bár nem igazán értem, hogy miről van szó. - értetlenkedtem.
-Majd meglátod, mert ha nem biztos, nem akarlak vele terhelni. - ölelt meg.
-Hát akkor oké. Felöltözök és mehetünk. - mondtam és indultam fel.
-Nem vagy éhes? - szólt még utánam anya.
-Nem. Majd később eszem. - kiabáltam az emeletről.
Gyorsan felkaptam a farmeromat, majd kiválasztottam egy laza pólót, amin az Eiffel-torony volt és még egy felirat: "Make this moment count". Nagyon szeretem, legszívesebben mindig ezt hordanám. Felvettem a magasszárú kék conversem, megfésülködtem, feltettem egy kis sminket, és próbáltam eltüntetni valamennyire a foltot a nyakamon. Nem sikerült. Na mindegy. Arra az oldalra fésültem a hajam és már mentem is le.
-Kész vagyok. - jelentettem be.
-Rendben, akkor mehetünk is. - mondta anya és elindultunk.
20 perc alatt oda értünk. Kopogtunk az ajtón és Louis nyitott ajtót.
-Sziasztok! Hát ti? - kérdezte meglepve.
-Szia! Sajnálom, hogy bejelentés nélkül jöttünk, de segítenetek kéne. - mondta anya.
-Gyertek be nyugodtan. - invitált be minket és lehívta a többieket.
-Szia Em! - köszöntünk tesómnak.
-Sziasztok! - lepődött meg ő is és megölelt minket. - Baj van?
-Ami azt illeti..igen. Tegnap Becky-t megtámadták az utcán, és mikor menekülni próbált a csávó utól érte, túl gyorsan is, és...beleharapott a NYAKÁBA! - emelte ki az utolsó szót.
-Jézusom. Ne ne ne... - aggódott Em és megnézte a nyakam. - Louis gyere te is.
Megnézték a sebet, a szemem és a fogaimat is.
-Nagyon nem tetszi ez nekem. - aggódott tovább tesóm.
Súgott valamit Louis-nak majd felment. 1 perc múlva egy szőke lánnyal jött le. Eléggé ilyesztő volt.
-Brittany tudom, hogy nem volt eddig valami jó kapcsolatunk, de te külted rá azt a pasit? - Mi van??? Nem értem ezt az egészet. Ő is megnézte a nyakam, majd megfogta a kezem és olyan volt mintha az elmémbe látna.
-Brad visszatért... - mondta Brittany.
-Valaki mostmár engem is beavatna? - kérdeztem idegesen.
-Én most megyek, de még jelentkezem. - mondta a lány és elment. Pontosabban eltűnt...Hogy mi?
-Figyelj jól rám. Nehéz lesz ez mindannyiónknak, de megoldjuk. Már te is közénk tartozol. - vett egy nagy levegőt Em. - Te is vámpír vagy...
Enii~
ui.:sajnálom, hogy csak ma hoztam a részt, de remélem elnyeri a tetszéseteket.:) <3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése