Part 23. Ismerkedés az új családdal

*Emily szemszöge*


Nagyon ideges voltam, hisz most találkoztam először Louis családjával. Egyedül Jay-t ismertem meg hamarabb, és mondjuk ez egy kis önbizalmat adott, hogy legalább rá támaszkodhatok, ha nagyon beparáznék. Megfogtam Louis kezét, és próbáltam természetesen mosolyogni.
-Sziasztok már vártunk titeket. Gyertek be! - köszönt Jay. Bementünk és egyenesen a nappalijukba vezettek. Ajajj kezdődik...
-Szóval anyát már ismered. Ő itt Dan Deakin, a nevelőapánk. - kezdte Louis.
-Jó napot! - köszöntem bátortalanul.
-Kérlek tegeződjünk. Örülök, hogy személyesen is megismerhetlek. - mosolygott.
-Ők itt a tesóim sorban: Lottie, Fizzy, Phoebe és Daisy. - folytatta.
-Szia! - köszöntek boldogan, kivéve Lottie-t. Elég furának tűnt. Ölni tudott volna a szemével. Remélem nem az az ereje.
-Sziasztok! - köszöntem kedvesen.
-Éhesek vagytok? Esztek valamit? - kérdezte Jay.
-Nem köszi, mielőtt elindultunk ettünk. - válaszolt Lou. - Viszont most szerintem felmegyünk a szobámba és kipakolunk.
-Rendben. Ha kész vagytok gyertek le ha gondoljátok. - mondta Dan.
-Légysziii. Majd játszunk valamit.. - kérlelte édesen Daisy.
-Fél óra és itt vagyunk. Rendben? - guggoltam le hozzá mosolyogva. Nem lehet nem megzabálni.
-Jóóó. - örült meg és elkezdett ugrándozni.
Felmentünk Louis egykori szobájába. Igazi fiú szoba. Tele focis poszterekkel, emlékekkel, mindenféle tárgyakkal, és természetesen idiótaságokkal. Nem is ő lenne, ha ezek kimaradtak volna.
-Te is pasiból vagy. - nevettem mikor körbenéztem a szobában.
-Még jó hogy. - nevetett ő is. - Mindent változatlanul hagytak, mióta elmentem.
Láttam rajta, hogy elöntik a régi emlékek. Csak odamentem hozzá és megöleltem. Jó szorosan.
Lassan kipakoltunk, közben persze folyamatosan hülyéskedtünk, piszkáltuk egymást..csak úgy mint általában. Egész hamar kész lettünk, így átöltöztünk kényelmesebb ruhába, és lementünk a többiekhez.
-Emilyy. De jóó, hogy itt vagytok. - rohant hozzám rögtön Daisy. - Játszunk?
-Persze. És mit szeretnél? - kérdeztem.
-Társasozzunk. Louis abban úgy is mindig veszít. - nézett Lou-ra, majd kinyújtották egymásra a nyelvüket, és egyszerre kezdtek el nevetni.
-Anya! Átmenetem Martinhoz. Majd jövök. - készült indulni Lottie.
-Muszáj pont most? Inkább ismerkedjünk ma este. Gyere te is társasozni. Úgyis jó vagy benne. - invitálta Jay. Tisztelendő, hogy milyen nyugodt tud maradni bizonyos helyzetekben.
-Kösz inkább kihagyom. - válaszolt flegmán.
-Jay. Hagy menjen, ha szeretne. Majd holnap megismerjük egymást. - mondtam Jay-nek, hogy emiatt ne alakuljon ki vita. Bár nem értem miért ilyen Lottie. Nem is ismer, és máris utál.?!


*Lottie szemszöge*

-Ja mintha meg akarnálak ismerni. Ennyi is bőven elég volt. - gondoltam magamban. Mióta együtt van a bátyjámmal, sokkal kevesebbet beszél velem Louis. Ha néha-néha meg felhív, akkor is úgy teszi le a telefont, hogy "Figyelj most leteszem. Megjött Emily. Majd beszélünk húgi. Szia." Kössz...
Dúl a love ezerrel. Még csak most értek ide, de már elegem van belőlük. Nem biztos, hogy olyan sokáig fog tartani ez a béke...


*Emily szemszöge*

Lottie elment, mi pedig elkezdtünk játszani. Igaza volt Daisy-nek, Louis már az elején lemaradt hozzánk képest. Végül Én lettem az első, majd Phoebe, Fizzy, Daisy, Dan, Jay...és végül Louis.
-Ez nem ér. Csaltatok. Mindig csaltok. Visszavágót követelek. - durcizott szerelmem.
-Te tudsz a legcukibban veszíteni. - nevettem.
-Te is csatlakozol hozzájuk? - folytatta. - Jól van Em. Jól van. De aztán ne lepődj meg a büntetésen. - nézett perverzen.
-Héjj itt kiskorúak is vannak. - nevetett Fizzy.
Még játszottunk pár kört, és természetesen mindegyikben Loumaci veszített. És minden egyes kör végén levágta ugyan azt a hisztit. A legutolsó után felkapott, hogy ő most meg fog büntetni.
-Azt hiszem akkor mi most megyünk. - mondta, majd elindult a szobája felé.
-Nee. Segítsééég. Jááj. - sikítottam nevetve.
-Senki nem segííít. - mondta gonosz hangon, amitől csak még jobban kellett nevetnem. Végül tényleg felmentünk a szobájába, egy darabig téptük és kínoztunk egymást, majd kicsit lehiggadva felkeltem lezuhanyoztam, utánam Louis is, és bebújtunk az ágyba. Pezz küldött egy sms-t:

"Na miújság szívem? Milyen az új család? ;D Mit csináltatok?"

 

Rögtön válaszoltam is rá:

 

"Nagyon kedvesek *-* Csak Lottie-val fog meggyűlni a bajom úgy érzem..:/ Eddig társasoztunk, Louis mindig veszített, és utána fogott és megbüntetett :'((  ;D Úgyhogy jól telt a mai napunk."

 

Letettem a telefonom, még beszélgettünk egy kicsit Lou-val, majd lassan elaludtunk.

 

Másnap reggel arra ébredtem, hogy Louis nincs mellettem. Gondoltam, hogy nem szívódott fel, csak a konyhában lehet, de azért nem voltam teljesen nyugodt. Felöltöztem, és lementem.

-Jó reggelt Cukorborsóm! Hogy aludtál? - köszöntött Louis.

-Jól, bár jobban ébredtem volna ha mellettem vagy. - mondtam flegmán. Ezt meg miért mondtam?  - Sajnálom.

Erre csak egy puszit kaptam a fejemre.

 

 

*Louis szemszöge*

 

Kicsit meglepett Emily viselkedése, de hát mindenkinek lehet rossz napja. Megreggeliztünk, majd szintén ismerkedéssel töltöttük az egész napot. Em egész nap ilyen volt. Mindenkinek beszólogatott, mogorván viselkedett az ikrekkel is, pedig tegnap még úgy szeretgette őket. Nem értem mi van ezzel a lánnyal? Anya is csak nézett, láttam rajta, hogy már nem olyan nyugodt, mint általában szokott lenni. Pedig őt nehéz kihozni a sodrából.

 

 

*Lottie szemszöge*

 

Hatásos. Kezd mindenki kiábrándulni a szent Emily-ből. Ha ez kell hozzá, hogy használjam az erőmet, akkor legyen. Én nem bánom meg. Ilyenkor jó ha irányítani tudom mások hangulatát.

Teltek a napok, már 3 napja goromba Emily mindenkivel. Az ikrek teljesen elfordultak tőle, szinte már félnek tőle, Fizzy kezdi egyre jobban megutálni..haladás-haladás. Dan még csak félsiker, anya pedig úgy látszik nagyon tartja magát. Hát persze. Hisz az első szülött gyerekének a menyasszonya. Egyik este együtt ültünk a nappaliban, Emily épp kivágta valamiért megint a hisztit, Louis utána rohant, így 6-osban maradtunk.

-Teljesen másnak láttam ezt a lányt. Nem gondoltam volna, hogy ilyen. Kezd hasonlítani..Eleanorra. - suttogott anya. Szóval ő is megtört. Ez az!!! Nem léphet be a családunkba csak így. Főleg, hogy a bátyjánkat is elvette tőlünk. Rossz lánnyal kezdett ki...

 

 

*Emily szemszöge*

 

Egyszerűen nem értem mi van velem. Mintha nem is én lennék. Csak egyszerűen kicsúsznak a mondatok. Nem önszántamból vagyok ilyen. Minden esélyemet eljátszottam. Ha ennek vége, akkor se hiszem, hogy újra befogadnak. De mégis mi van velem? Megint Brittany lenne?

-Emily!!! - kiabált rám Louis. - Mi ütött beléd? Hogy viselkedhetsz ilyen visszataszítóan? Remélem ez csak átmeneti dolog, mert... én nem ilyennek ismertelek meg.

-Szóval nem szeretsz? Ezt akartad mondani? Jól van, akkor most elmegyek. - hisztiztem megint. MEGINT!!! Esélyt se hagytam Lou-nak. De miért?? Mindenesetre most mégiscsak jó lesz ha kicsit elmegyek. Pár napra visszamegyek anyához, hátha addigra elmúlik ez a szörnyű átok, és normálisan tudok majd viselkedni. Felmentem a szobába, összepakoltam, legszívesebben sírtam volna, de egy könnycsepp se gördült ki a szememből. Felkaptam a táskámat, és kiviharzottam a házban. Azonnal vámpírtempóra kapcsoltam, és fél óra múlva oda is értem a házunkhoz. Bekopogtam, és anya nyitott ajtót.

-Szia kicsim! Hát te? - nézett meglepetten, mire én csak sírva a nyakába borultam. Bementünk a házba, leültünk, és mindent elmeséltem neki.

-...Én nem értem ezt az egészet. - fejeztem be.

-Drágám. Nem vagyok otthon ebben a témában, de biztos, hogy valaki irányított. - nézett sajnálkozóan. Én is ettől féltem.

-Ajj..az a baj, hogy én is erre jutottam. Mindegy. Itt maradhatok éjszakára? - kérdeztem.

-Kincsem. Itthon vagy. Ez nem kérdés. Addig maradsz, ameddig szeretnél. - ölelt meg.

-Köszönöm. Megpróbálok egy kicsit aludni, és holnap majd meglátom, mit teszek. - mondtam, majd elköszöntünk egymástól, és felmentem a szobámba. Gyorsan letusoltam, és azonnal bebújtam az ágyba. Most semmi nem érdekelt körülöttem, csak az, hogy ki szeretném pihenni magam, egy gondmentes világban...

Reggel egész jól ébredtem, a körülményekhez képest. Sajnos azonban lassan leesett , hogy mi is történt az elmúlt pár napban. Ebben a pillanatban egy újabb látomást láttam. Hosszú idő után az első. |Ott voltam újra Doncasterben. Láttam, ahogy megmutatok Louis-nak és Jay-nek valamit. Az erőmmel. Vagy mégsem? Jobban belemélyedtem, és láttam, hogy a múltat mutatom. A múltat, ahogy Lottie az ágyam mellett áll, és azt mondja: Mostantól én irányítalak.| Itt megszakadt, és újra a saját szobámban voltam. Ezt nem hiszem el. 1.Lottie? Lottie tette volna ezt velem? 2.Megtudom mutatni a múltat? Hisz ez eddig nem ment. Csak is a jövő. Ezek szerint új erőm lenne? Lerohantam anyához a konyhába, épp reggelit csinált magának.

-Anya! Muszáj kipróbálnom valamit. - kezdtem bevezetés nélkül.

-Neked is jó reggelt! Na mi az? - kérdezte.

-Volt egy látomásom. És kíváncsi vagyok, hogy igaz-e. Add ide a kezed. - kipróbálom, hogy embereken működik-e. Mert ha igen, akkor vámpírokon biztos. - Na láttál valamit?

-Jézusom. Ezt, hogy csináltad? Ez a jövő? - kérdezte a hatása alatt.

-Nem anya. Ez a múlt. Szóval tényleg új erőm van. - nagyon megörültem.

-Kicsim. Ha tényleg ez történt, akkor.. Futás! Csináld ki azt a banyát! - bíztatott. Hirtelen akkora energia töltött el, mint még soha. Elköszöntem anyától, és a szokásosnál is gyorsan mentem. 20 perc alatt Doncasterben voltam, berontottam a házba, és Louis-val találtam szembe magam.

-Sajnálok mindent, és azt is, hogy így berontok hozzátok, de valamit muszáj megmutatnom. - ezzel megfogtam Louis kezét, és megmutattam neki is a történteket.

-Emily? Ez mi? A jövő? - kérdezte értetlenül.

-Nem. Ez a múlt. Új erőt kaptam. Ez az oka, amiért olyan szörnyűen viselkedtem. Nem az én hibám. Sajnálom. - mondtam.

-Ne kérj bocsánatot. Ez nem a te hibád. Viszont a tettes nem marad büntetés nélkül. Anya!!! Lottie!!! Gyertek ide!!! - kiabált a végén Louis. Megkért, hogy mutassam meg Jay-nek is a történteket. Úgy tettem, és Jay-nek lefagyott az arcáról a mosoly, mikor meglátta.

-Kislányom! Hogy tehetted ezt? Komolyan ennyire féltékeny vagy Emily-re, hogy az erődet is bevetetted? Hatalmasat csalódtam benned! És nehogy azt hidd, hogy ez ennyiben marad. Add ide a kezed. - Lottie értetlenül odanyújtotta. Olyat láttam, ami nagyon meglepett. Jay elvette Lottie erejét. Nem gondoltam, hogy erre is képes. - Tűnj a szemem elől. - utasította őt. - Emily! Nagyon sajnálunk mindent. Nem gondoltam, hogy ilyen előfordulhat. Sajnálom!

-Ne kérj bocsánatot. - mosolyogtam és megöleltem.

-Viszont ezt az erőt, most szeretném neked adni. - mondta.

-Ohh ez nagyon kedves, de nem ezért csináltam. Csak szerettem volna tisztázni magam. És ez meg is történt. Úgyhogy köszönöm, de nem fogadhatom el. - mondtam.

Fél órán győzködtek Jay is, Louis is, aztán csatlakoztak a többiek is.

-Jójó. Akkor elfogadom. És köszönöm. - odaadtam a kezem, és máris éreztem azt a feltöltődést, amit reggel is. Bár akkor még nem tudtam miért.

-Martinhoz költözöm. - rontott közénk Lottie, és az ajtó felé indult.

-Viszontlátásra! - "köszönt" el Jay, majd Lottie elviharzott, és jó erősen becsapta az ajtót maga után.

-Üdv újra nálunk Emily! - mosolygott Lou. Majd egy nagy családi öleléssel zártuk le ezt az időszakot.

 

 

Enii~