Nem épp így terveztem megkérni Em kezét, de ha már így alakult...
Vártam, hogy örömkönnyekkel a nyakamba boruljon és "igen"-t suttogjon a fülembe. Tudom, hogy ő is szeret engem, úgy ahogy én őt, épp ezért ijedtem meg amikor egyre több könnycsepp gördült le az arcán, amik nem igazán tűntek örömteliknek. Már épp meg akartam szólalni, amikor megelőzött.
-Louis, figyelj...én nagyon szeretlek, de..
-Mi az, hogy de? Kicsim.. ő a legtökéletesebb pasi a világon, tiszta szívéből szeret. Mi a kérdés? - vágott a szavába Marie.
-Épp ez az. Én örömmel igent mondanék, de.. csak a te beleegyezéseddel. És mielőtt bármit is mondasz.. Valamit tudnod kell. - ment oda anyukájához Em. - Kérlek ne akadj ki, és hidd el azt, amit mondani fogok. A fiúk, Louis, Niall, Harry, Zayn, Liam, Tom, a lányok, Dani, Pezz, Tay, a tesóim, Lou, Josh, és Lux...vámpírok.
-Ugyan már kincsem. Ne bolondozz már. - nevetett Marie.
-Anya..ez nem vicc. Srácok mutassátok meg kérlek. - nézett ránk sírva. Félve ugyan, de kieresztettük fogainkat és szemünk színét is megváltoztattuk. Erre viszont az anyukája majdnem szívrohamot kapott, és nagyon dühösnek tűnt.
-Ez nem lehet. Emily, azonnal elmegyünk innen. Nem hagyom, hogy ezek között a szörnyetegek között legyél. Matt!! Gyere megyünk!! Most!! - kiáltott, és kiviharzott az ajtó felé, maga után húzva Em-et.
-Ne!! Kérem Mrs. Backer. Ne tegye ezt! Tiszta szívemből szeretem a lányát! Ne válasszon el minket! - mondtam már sírva, de ő nem reagált rá semmit.
-Lou, Josh...hatalmasat csalódtam bennetek! - fordult vissza az ajtóból, majd már itt sem voltak.
Futottam utánuk, de semmi haszna nem volt. Még láttam, ahogy a sarkon befordulnak, és Em még egy utolsó csókot küld nekem, majd eltűntek az utcában. Visszamentem a házba és lefeküdtem a padlóra. Én ezt nem fogom túlélni.
-Louis..haver. Meg fogjuk oldani. Adj egy kis időt nekik. Ha holnapig nem történik semmi, elmegyünk hozzájuk. Rendben? - jött oda Harry hozzám. Felnéztem rá és láttam, hogy a kezét nyúltja, hogy felsegítsen. Felálltam és először félénken, de megöleltük egymást. A sok utálkozás és kitaláció miatt, nagyon régen tettük már ezt. Nem akartunk folyton a címlapokon lenni. - Soha nem hagylak egyedül!!!
Úgy hiányzott ez az ember. Hiába..még ennyi külön töltött idő után, ennyi színlelés után, örökké..a legjobb barátom.
*Emily szemszöge*
Nagyon kiborultam anya reakcióján. Gondoltam, hogy nem fogja fél vállról venni, de, hogy ennyire.?! Egész úton hazafele csak sírtam, szegény Matty nem értett semmit. Mikor beértünk a házba, öcsikémet felküldte anya a szobájába, és én is mentem volna, kicsit pihenni, de megállított.
-Emily, gyere ide. Beszéljünk egy kicsit. - mondta anya határozottan, én pedig szomorúan, szó nélkül leültem a kanapéra. - Ezt mégis hogy gondoltad?? És mióta tudod ezt? Komolyan együtt éltél volna egy rakás vámpírral? És a testvéreid mióta azok? Választ kérek mindenre!!!
-3 hónapja tudom, de ezalatt az idő alatt nem igazán történt semmi kettőnk között. Épp azért, mert nagyon hihetelen volt nekem ez a helyzet, és azt gondoltam, hogy ennek a kapcsolatnak vége. De amikor láttam Louis-t a TCA-n...akkor minden megváltozott. Olyan volt, mint akinek valami vagy éppenséggel valaki fontos hiányzik az életéből. És rájöttem, hogy szeretem, és nem akarok nélküle élni. Lou és Josh... pedig már régóta. Nem tudom pontosan, mert nem emlékszem mindenre.. - mondtam zavartan a végét.
-Ezt hogy értsem? - kérdezte.
-Hát... - sóhajtottam egyet és elmondtam az egészet, amit még Louis mesélt nekem. Mikor befejeztem, többenten nézett rám.
-Emily...soha többé nem mehetsz a közelükbe! Sajnálom. - mondta, mire csöndben ismét elsírtam magam. Tudom, hogy anyának nem lehet nemet mondani. Nem tudom elképzelni az életem nélkülük..és Louis nélkül meg...bele fogok halni. - És mi van Sky-al? Ő tudja?
-Igen tudja. És mivel szereti Niall-t, könyörgött neki, hogy változtassa őt is át, de Niall nem akarja. Nem tudom, azóta mi van velük. Felmehetek a szobámba?
-Persze. - válaszolt anya, és én felvonultam. Ledőltem az ágyra és csak sírtam, sírtam és sírtam. Több órán keresztül. Nem akartam beletörődni. Egymás után ismétlődött bennem minden, ami ma történt. És hirtelen felcsillant a szemem. Letöröltem a könnycseppeket, és hirtelen úgy fel lettem spanolva, hogy lelőni se lehetett volna. Fel alá járkáltam és vártam, hogy este 11 óra legyen, és már mindenki aludjon. Mikor már nem hallottam mozgást, kinéztem az ajtómon, és mivel tényleg senki nem volt a folyosón, lerohantam, fel a cipőt, táskát és ki az utcára. Egyenesen a 1D ház felé vettem az irányt. Nagyon gyorsan mentem, már néha futottam is, és nem csak azért, mert eléggé féltem egyedül a sötét utcákon, ahogy néha részeg, vagy épp enyhén kanos férfiak megbámulnak. Ilyenkor mindig frászt kapok. Odaértem a házhoz, bementem a kapun, és már rutinból az ajtó felé mentem volna, de titokban akartam tartani, hogy itt vagyok, és csak Louis-hoz jöttem. Így odasiettem az ablaka alá, de rájöttem, hogy eléggé magasan van. Hirtelen leesett, hogy a kertben van egy létra, elmentem érte, majd vissza az ablakhoz. Kitámasztottam, és lépdeltem felfelé. Mikor már a legtetején álltam, még mindig nem volt a legközelebb hozzám az ablak, de sikerült felkapaszkodnom, és már bent is voltam. Olyan édesen aludt, hogy nem volt szívem felébreszteni. De hát mégis muszáj volt, ha elakarom érni a célom.
*Louis szemszöge*
Békésen aludtam, amíg valamilyen zaj fel nem ébresztett. Kinyitottam a szemem, és láttam, hogy valaki kapaszkodik fel az ablakpárkányomra. Már épp mozdulni akartam, mikor megláttam, hogy Em az. Mit csinál ez itt? Bajba akar kerülni? De biztos nyomós oka van rá, hogy kiszökött, mert nem hiszem, hogy az anyukája elengedte volna, így inkább újra becsuktam a szemem, és hagytam, hogy történjen, aminek történnie kell. Egy darabig nem történt semmi, de ekkor éreztem, hogy óvatosan hozzámér. Ekkor megfogtam a karját, és átrántottam magamon, hogy az ágyban landoljon.
-Szia kicsim! - fordultam oda mosolyogva.
-Louis! Te...úristen..tudod hogy megijedtem?? - mondta levegőért kapkodva, mire csak megcsókoltam, és egyből jobban lett.
-És megkérdezhetem, hogy mégis mit keresel itt? Nem mintha zavarna, sőt.! Csak kíváncsi vagyok. - mondtam, miközben felülltem az ágyban, hogy teljesen szemben legyek vele.
-Kiszöktem, mert támadt egy ötletem, és...szeretném ha belemennél, mert..te is kellesz hozzá. - mondta.
-Felcsigáztál. Hallgatlak. Bármit megteszek, hogy együtt legyünk. - mosolyogtam.
-Változtass vámpírrá. - kérte csillogó szemekkel.
-Csak ezt nem! Em..nem tehetem. Múltkor se végződött jól. Nem akarom kockáztatni az életed. - néztem mélyen a szemeibe.
-Tudom, és köszönöm, de kérlek. Ha átváltoztatsz, akkor már senki nem állhat az utunkba. És te mondtad, hogy bármit megtennél, hogy együtt lehessünk. Akkor most miért? - kérdezte a végét már szinte sírva.
-Em, ne kényszeríts! - fordultam el tőle, hogy ne lássa, hogy sírok.
-Szeretsz te egyáltalán? Ha tényleg azt akarnád, hogy együtt legyünk, és tényleg szeretnél, akkor átváltoztatál. De te nem akarod. Ami történt megtörtént, azon már nem lehet változtatni, de nem biztos, hogy most is ugyanaz fog történni. De minek is jöttem ide. Tudhattam volna, hogy nem érek neked semmit. - ekkor félbeszakítottam azzal, hogy visszafordultam, és...megharaptam. Én tényleg nem akartam, hogy ez legyen, de annyira felidegesített azzal, amiket mondott, hogy végül..megtettem. Egy pillanatra elájult, így a karjaimba omlott. Hamar magához tért, de nagyon gyenge volt.
-Em? - kérdeztem félénken, utalva ezzel arra, hogy, hogy van.
-Ez volt ilyen nehéz? - nevetett gyengén, mire én is elmosolyodtam.
-Csss..most pihenj! Hazaviszlek, aludd ki magad, és holnap beszélünk. Rendben? Mindent megtanítunk neked..újra. Ne aggódj semmi miatt. - mire végigmondtam el is aludt, így felemeltem, és gyorsan hazavittem. Befektettem az ágyába, betakargattam, és mielőtt elmentem volna, adtam egy puszit a homlokára. Visszarohantam a házunkhoz, a létrát visszatettem a helyére, és befeküdtem az ágyba. Nem nagyon tudtam aludni, így csak forgolódtam egész éjjel. Mikor már a nap is fent volt, hallottam, hogy lassan megindul az élet a házban. Amikor már nagy volt a zaj, felkeltem az ágyból elkészültem és lementem a többiekhez.
-Jó reggelt! - köszöntem álmosságot tettetve.
-Neked is Lou Maci! - köszönt viccesen Dani.
-Hogy vagy? - kérdezte Harry.
-Valamit muszáj elmondanom nektek. - mondtam és odahívtam mindenkit magam köré. - Az éjszaka nem volt esemény mentes. Em átszökött hozzám, és arra kért, hogy változtassam vámpírrá.
-De te nem tetted ugye? - kérdezte Liam.
-Nem akartam, de akkor elkezdte azt mondani, hogy én nem szeretem, és nem is akarom, hogy együtt legyünk, mert ha tényleg akarnám, akkor átváltoztatnám, és annyira felidegesített, hogy... - hadartam. - megtettem.
-Ajj Louis... - mondta Dani.
-Tudom, de már nem tudok mit csinálni. - mondtam a plafont nézve. Vártam, hogy Lou most letámadjon, és kicsináljon, de ehelyett csak leült és sírni kezdett. - Lou? Jól vagy?
-Anya..nekünk végünk. Most mi lesz? - nézett kétségbeesetten.
*Emily szemszöge*
Reggel kómásan keltem fel, és el kellett telnie jó pár percnek, mire felfogtam, hogy mi is történt éjszaka. Rögtön a tükörhöz siettem, hogy megnézzem magam...Látszódom. Ez eddig jó. De semmi változást nem látok. Próbáltam "előhívni" a fogaimat, de nem sikerült. Ajj...még bele kell jönnöm. Gyorsan elkészültem, és lementem a konyhába. Olyan éhes...vagyok. Viszont most már nem ehetek akármit. Louis elmondta még régebben, amikor mesélt nekem, hogy csak olyan ételeket ehetnek, amiben van...vér. Ettől a gondolattól felfordult a gyomrom. Ezalatt a gondolatmenet alatt le is értem a konyhába, ahol anya a rántottát csinálta. Ajj de megenném most...
-Szia kicsim. Kérsz enni? - kérdezte anya.
-Szia. Most nem köszi, nem vagyok éhes. - ó dehogyis nem.
-Figyelj. Gondolkodtam az éjjel, és rájöttem, hogy túlreagáltam a dolgot. Igen, nagyon meglepett, és akkor úgy is gondoltam a dolgokat, ahogy mondtam, de tudom, hogy nem állhatok a szerelmetek útjába. Inkább támogatlak, minthogy ellened legyek. Szóval csak annyit, hogy ha tényleg szereted, és szeretnél vele lenni, akkor..én nem állok az utatokba. Bár nehéz lesz megszoknom, de így döntöttem. - mosolygott rám. Én válaszként a nyakába ugrottam, és csak öleltem. Annyira boldog voltam, hogy ezt mondta.
-Anya, nagyon szépen köszönöm. Annyira szeretlek. Köszönöm, hogy vagy nekem.- öleltem meg újra jó szorosan, néhány könnycseppel a szemem sarkában, amik hamarosan utat törtek maguknak, és végigfolytak az arcomon, végül pedig a kezemen landoltak. - Viszont ezek után el szeretnék neked mondani valamit. Remélem nem fogod azt érezni, hogy csalódtál bennem, mert azt nem élném túl. Húúúh.. - fújtam ki a levegőt, anya pedig csak kíváncsian nézett rám. - Az éjszaka..kiszöktem..átmentem Louis-hoz, és... átváltoztattam magam... vámpírrá. - mondtam ki nagyon nehezen, majd, hogy bebizonyítsam, meg akartam mutatni a fogaimat, és a piros szemeimet. Az előbb nem sikerült, de most imádkoztam, hogy összejöjjön. Elfordultam egy kicsit, majd mikor úgy éreztem, hogy meg van, félénken visszafordultam felé.
Enii~
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése